2020-06-05

A Hild parkban koncerteznek szombaton a Savaria SzimfonikusokA Savaria Szimfonikus Zenekar néhány tagjából alakult Bozsodi Quartett koncertezik szombaton 17 órakor a Hild parkban. A zenekar az 5000 fő feletti városok részére ajánlotta fel, hogy ingyenes, 30 perces köztéri komolyzenei koncerteket tartanak a településen. A sárvári önkormányzat örömmel fogadta a felajánlást, és biztosított a zenekar számára helyszínt a Hild parkban, ahol a koncert idejére lekapcsolják a szökőkutat is. Kiss Barna, a Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatója elmondta: Hang-Köz-Tér című sorozatuk négy héten át tart, és a vasi városok mellett Szombathely négy nagy lakótelepére is visznek zenét, hetente legalább kétszer, illetve igényektől és időjárástól függően akár háromszor is. A zenekar számára fontos az élő kapcsolat a közönséggel, szükség van az ebből jövő inspirációkra. A sorozat üzenete, hogy jó lesz újrakezdeni a minőségi életet, aminek fontos része a kultúra.