2019-12-02

Az adventi koncerten mutatkoztak be a Sárvári Vonósok új tagjaiAz adventi koncerten mutatkoztak be a Sárvári Vonósok új tagjai. Öt taggal bővült a zenekar. A gimnazista korú hegedűsök az utánpótlás zenekarból léptek most át a felnőttekből álló együttesbe. A Sárvári Vonósok, a Mazsola zenekar és a szombathelyi művészeti középiskola szólistái a Szent László Templomban telt ház előtt adtak nagy sikerű koncertet vasárnap. Csikós-Kovács Éva művészeti vezető most is minden mű előtt bevezetőt mondott. Arról beszélt: milyen kicsi dolgokkal, akár egy mozdulattal, egy békejobbal, egy helyátadással, a szeretet kinyilvánításával egyenként is jobbá tehetjük a világot. A zenészek dalra is fakadtak: egy adventi dalt énekeltek közösen a koncert nyitányaként. A műsor első részében klasszikus műveket, Vivaldit és Corellit játszottak, a második részben filmzenékből, adventi dalokból állították össze műsorukat.