600 millió forintos fejlesztési tervek a Ságánál

2017-05-31

600 millió forintos fejlesztési tervek a Ságánál600 millió forintos fejlesztési tervek a Ságánál. A hazai húsipari piac egyik legjelentősebb szereplője, a sárvári Sága Foods Zrt. az elmúlt években lezajlott struktúraváltással a Sága-brandet elsősorban a magasabb minőségi kategóriába tartozó termékekre alapozza. A vállalat 2016-ban is sikeres évet tudhat maga mögött; az értékesítésből származó nettó árbevétele közel 9 milliárd forint volt, az üzemi eredménye pedig 2015-höz képest közel másfélszeresére, 238 millió forintra nőtt. A 2017-es, kb. 600 millió forintos fejlesztési tervek között szerepel a snackféleségek csomagolásának automatizálása, illetve a sonka-előállítás megújítása. A sonkák gyártásának teljes technológiai fejlesztésével a Nyugat-Európában ismert minőséget kívánják elérni. „A piac telített, ezért ki kell emelkednünk a „tömegből” – hangsúlyozza Keleti Zsolt vezérigazgató.