A kormány határozott célja a honvédség megerősítése

2017-07-26

A kormány határozott célja a honvédség megerősítése A kormány határozott célja, hogy megerősítse a Magyarország biztonságát garantáló honvédséget – közölte a honvédelmi miniszter kedden Szolnokon, a Mi-17-es szállítóhelikopterek alkalmazásba vételi ünnepségén. Simicskó István az eseményen azt mondta, hogy Magyarország biztonsága három pilléren nyugszik: a magyar honvédség képességein, a NATO szövetségi rendszerén és az állampolgárok áldozatkészségén, hazafias elkötelezettségén.    A miniszter kiemelten fontosnak nevezte a szolgálatot teljesítő katonák megbecsülését, kiképzését, felkészítését, de hozzátette, hogy a szükséges eszközökkel is el kell látni őket. Simicskó István kiemelte: a Zrínyi 2026 haderőfejlesztési program része új helikopterek beszerzése is, a költségvetési források bővülésével a következő tíz évben ütemezetten fejlesztik a magyar honvédséget, hiszen a magyar honvédség erősödésével a NATO szövetségi rendszere is erősödik.