Az egészségügy legfontosabb része az emberi tényező

2017-06-30

Az egészségügy legfontosabb része az emberi tényezőAz egészségügy legfontosabb része az emberi tényező, ez az a rész, amit a legjobban meg kell becsülni, és amit a Semmelweis-napon ünnepelünk – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Vácon. Rétvári Bence a váci Kórház Semmelweis-napi elismeréseinek átadási ünnepségén vett részt. Úgy fogalmazott: a Semmelweis-napon azokat az orvosokat, ápolókat, kórházi dolgozókat ünnepeljük, akik emberségessé és gyógyítóképessé teszik a kórházakat. A következő évek kérdése, hogy lesz-e elegendő ágy mellett dolgozó – mutatott rá az államtitkár, aki biztatónak nevezte az utóbbi éveket az egészségügyből távozók számát illetően. Rétvári Bence közölte: bíznak abban, hogy azok a lépések, amelyek kórházak felújítását, új műszerek beszerzését, a legfontosabbként pedig az illetmények, bérek növekedését vonták maguk után, talán pozitív trendfordulót tudnak hozni.