Biztonságosabbak lesznek Észak-Magyarország barlangjai

2017-11-10

Biztonságosabbak lesznek Észak-Magyarország barlangjai Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád és Heves megye 38 barlangját teszi biztonságosabbá a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI); a 2020-ig tartó, 380 millió forintba kerülő fejlesztéseket az Európai Unió finanszírozza – az igazgatóság erről közleményben tájékoztatta csütörtökön az MTI-t.Mint írják, a Cseppkövek és denevérek című pályázat keretében zajló munka jelentőségét növeli, hogy a barlangok közül 25 fokozottan védett, kettő védett, 11 pedig megkülönböztetett jelentőségű. Az igazgatóság tájékoztatása szerint egyes barlangokban gondot jelent, hogy tönkrementek a több évtizede beépített, közlekedést segítő eszközök és nem biztosítják már a barlangi képződmények védelmét sem, ezért tartósabb eszközökre cserélik a korrodált, balesetveszélyes kikötési pontokat, köteleket. A projekt keretében utak, turistautak közelében összesen 19 helyszínen helyeznek el tájékoztató táblát vagy információs felületet.