Díjazta az év legjobbjait a kajak-kenu szövetség

2017-11-11

Díjazta az év legjobbjait a kajak-kenu szövetségA gyorsasági szakágban a kajakozó Takács Tamarát és Horváth Bencét, míg a kenusok közül Devecseriné Takács Kincsőt választotta meg az év legjobbjának a magyar szövetség. Az Egerben tartott évzáró gálavacsorán az Év edzőjének járó díjat a gyorsaságiaknál Csipes Ferenc vehette át. Férfi kenuban, ahogy tavaly, úgy idén sem osztották ki a díjat. A maratoni szakágban Kiszli Vanda, Mihalik Sára és Boros Adrián kajakos, valamint Kövér Márton kenus lett a győztes, az edzők közül Barina Józsefet tüntették ki. A parasportolók közül Varga Katalin és Suba Róbert nyert, az Év edzője Csamangó Attila és Győrfi Tamás lett. Aranyérdeméremmel ismerték el Fábiánné Rozsnyói Katalin, valamint posztumusz díjként a néhány nappal ezelőtt elhunyt Simon László munkáját.