Három edzőmérkőzésen két győzelmet aratott a Sárvár FC

2017-07-24

Három edzőmérkőzésen két győzelmet aratott a Sárvár FCHárom edzőmérkőzésen két győzelmet aratott a Sárvár FC. Sikeresen kezdte meg a felkészülést a Sárvár FC labdarúgócsapata a Vas megyei első osztályú bajnokságra, az NB III-as Tarr Andráshida csapatát 1:0-ra legyőzte. A múlt héten két edzőmérkőzést is játszottak labdarúgóink, a szintén NBIII-as Pápai Perutz csapatát is 1:0-ra győzték le, míg – kissé fáradtan mozogva – az NBIII-as Csornával szemben 2:0-ra alulmaradtak. Kovács László vezetőedző elmondta, hogy a céljuk a megyei bajnokság megnyerésével az NBIII-ba való visszakerülés.