Hetvenmilliót ad a kormány a vörösiszap-károsultak vagyoni kárának megtérítésére

2017-07-03

Hetvenmilliót ad a kormány a vörösiszap-károsultak vagyoni kárának megtérítéséreDEVECSER Átvállalja az állam a vörösiszap-katasztrófa sértettjeinek vagyoni kártérítését is – jelentette be Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség államtitkára, a térség országgyűlési képviselője. Tíz-tizenöt családot érinthet a kormánydöntés, amelynek értelében a Mal Zrt.-vel szemben jogerősen pert nyert magánszemélyek kártérítési összegét átvállalja az állam. Az érintettek egy hónapon belül megkapják a megítélt vagyoni kártérítési tőkeösszeget. Kovács Zoltán elmondta, hogy összesen körülbelül hetvenmillió forintos állami segítésnyújtási igényre számítanak. A Devecsert, Kolontárt és Somlóvásárhelyt sújtó 2014-es tragédia elszenvedőinek korábban a nem vagyoni káruk megtérítésére 280 millió forintban vállalta át az állam a kártérítést. Most pedig a vagyoni káruk tőkeösszegének a megtérülése érdekében vállalt állami segítségnyújtásról született kormányrendelet.