Ismét nyert s Sárvár

2017-08-03

Ismét nyert s SárvárGyőzött kedden a Nyúl FC ellen idegenben a SÁRVÁR FC. Öt gól esett a meccsen, ebből Sárvár hármat lőtt az ellenfél hálójába. A nyári edzőmérkőzéseken egyébként nagyon jól teljesít a sárvári csapat: hat edzőmérkőzésből ötből győzelmet arattak. Sikeres sorozatot könyvelhet el tehát eddig Kovács László vezetőedző legénysége. A csapat számára most egy kis pihenő következik. Legközelebb augusztus 19-én lépnek pályára, akkor bajnoki mérkőzést játszanak.