Nehezen megy a német kormányalakítás

2017-11-04

Nehezen megy a német kormányalakításTovábbra is nehezek lesznek a német jobbközép CDU/CSU pártszövetség, a liberálisok (FDP) és a Zöldek tárgyalásai a kormányzati együttműködésről, de van esély a sikerre – mondta Angela Merkel kancellár, a CDU elnöke Berlinben a koalíciós egyeztetések első szakaszának lezárása után. Hangsúlyozta, hogy ha valamennyien "iparkodnak és megfeszített erővel dolgoznak", akkor sikerül összerendezni a négy párt elképzeléseit olyan formában, hogy mindegyik érvényre juttathatja az identitását, és közösen az ország javát szolgálják. Mint mondta, a tárgyalások vezérfonala számára az, hogy most kell megteremteni a feltételeket ahhoz, hogy a németek tíz év múlva is jól éljenek.