Nem elég ambiciózus az állampolgári jogokra vonatkozó brit javaslat

2017-06-27

Nem elég ambiciózus az állampolgári jogokra vonatkozó brit javaslatNem elég ambiciózus és egyértelmű az állampolgári jogokra vonatkozó brit javaslat, szilárdabb garanciákra van szükség – hangsúlyozta Michel Barnier, az Európai Bizottság Brexit-ügyi főtárgyalója. Ugyanolyan szintű védelmet kell biztosítani az Egyesült Királyság EU-tagságának megszűnése után is a szigetországban maradó uniós állampolgároknak, mint jelenleg – figyelmeztetett Barnier a Twitteren nem sokkal azután, hogy Theresa May brit miniszterelnök részletesen ismertette kormánya ajánlatát. A bemutatott javaslat szerint azok az uniós polgárok, akik egy később meghatározandó időpontban már folyamatosan legalább öt éve az Egyesült Királyságban élnek, "letelepedett státust" kapnának. Ennek értelmében azonos jogaik lennének az oktatás, az egészségügy, a jóléti juttatások és a nyugdíjak terén, mint a briteknek. Azok, akiknek ekkorra még nem lesz meg az öt évük, maradhatnának annak eléréséig. A később, de még a kiválás előtt érkezők szintén maradhatnak legalább átmeneti ideig, és személyes körülményeiktől függően később ők is jogosulttá válhatnak az állandó letelepedésre. Az Egyesült Királyságban becslések szerint 3,2 millió külföldi uniós állampolgár, a kilépés után bennmaradó országokban pedig 1,2 millió brit él.