Nem szabad elhallgatni az újabb menekülthullám veszélyét

2017-08-10

Nem szabad elhallgatni az újabb menekülthullám veszélyétA német külügyminiszter szerint nem szabad elhallgatni, hogy újabb menekülthullám fenyegeti Európát. Az ugandai látogatáson tartózkodó Sigmar Gabriel kijelentette: "Ha semmit sem teszünk, akkor Olaszországnak előbb-utóbb meg kell nyitnia a határait, mert túl sok menekült lesz az országban". Párttársa, Martin Schulz is ezt hangsúlyozta egy interjúban. Azt mondta: Olaszországot összeomlással fenyegeti a Földközi-tengeren Észak-Afrikából érkező menekültek tömege, és így megismétlődhetnek a két évvel ezelőtti folyamatok. Olaszországba az idei év első felében több mint 85 ezer menekült és bevándorló érkezett, ami 20 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.