Nyilvánosságra hozták a felsőoktatási ponthatárokat

2017-07-27

Nyilvánosságra hozták a felsőoktatási ponthatárokat Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási ponthatárokat, ezzel eldőlt, hogy a közel 106 ezer jelentkező közül hányan kerülnek be az általános eljárásban egyetemre, főiskolára. Az idén is több szakon kiemelten magas pontszám kellett a felvételin: a Budapesti Corvinus Egyetemen a pénzügy és számvitel szakon 468 pontra, a nemzetközi tanulmányok szakon 465 pontra volt szükség, kommunikáció-médiatudomány szakon pedig 460 pontra. A nemzetközi gazdálkodás szakon a Pannon Egyetemen 480 pontot, a Miskolci Egyetemen 474 pontot írtak elő a bekerüléshez.Jogász képzésben a Pécsi Tudományegyetemen 465 pontot határoztak meg, a Szegedi Tudományegyetemen 467 pontot. Bizonyos mérnöki szakokra ugyanakkor meglehetősen alacsony pontszámmal is be lehetett jutni, a logisztikai mérnök képzésre a vidéki képzőhelyeken 280-281 pont kellett. Az eredmények az e-felvételi személyre szabott oldalain is megtekintők lesznek. Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint a pótfelvételi eljárásra július 28-ától augusztus 7-én éjfélig lehet jelentkezni.