Sárvári együttes volt az idei kőszegi borbál fellépője

2019-11-18

Sárvári együttes volt az idei kőszegi borbál fellépője Tizenhatodik alkalommal jött össze a báli közönség a Jurisics-vár lovagtermébe, hogy hódoljanak a kőszegi boroknak és azoknak, akiknek a munkája révén az asztalra kerülnek a nedűk. A sárvári Stop and Go Táncklubból öt pár érkezett az idei kőszegi borbál fellépőjeként az eseményre. Elnökük, Laki János a megyei napilapnak elmondta: baráti társaságuk jó kapcsolatot ápol a kőszegi bortermelők néhány prominens tagjával, ezért öt-hat éve visszajárnak a rendezvényre fellépőként. Egy kékfrankos, három blauburger és egy cabernet sauvignon versengett az est bora címért: ezúttal a kőszegi Kampits Családi Pince 2018-as blauburgere lett a győztes. Az idén – rendhagyó módon – már az eseményre elkészült a királynő bora is: Kamper Natália borkirálynő a csepregi Néber-Tóth Pincészet kékfrankosát választotta, amit az esten bemutatott a közönségnek.