Szombaton termelői piacra  várják a sárváriakat és a turistákat

2018-07-20

Szombaton termelői piacra  várják a sárváriakat és a turistákatTermelői piac nyílik szombaton Sárváron. A városban több kezdeményezés is volt korábban arra, hogy a helyben termelt árukat piaci keretek közt kínálják a termelők a sárváriaknak és a város vendégeinek, ám az  eddigi helyeken nem tudott meggyökerezni a kezdeményezés. Most a helyi TDM a Hild Parkot és a Posta teret szeretné a helyi termelői piac helyszíneként bevezetni. Azért esett a választásuk Sárvár két új terére, mert már több, ünnephez köthető alkalommal sikeres vásárokat sikerült itt megtartani. A helyi zöldségek-gyümölcsök valamint a kézműves termékek árusítói szombattól hetente kínálják majd áruikat délután 4 és este 9 óra között a Hild parkban és a Posta téren. Már 15 őstermelő jelezte részvételi szándékát a programban.