Több mint ezren látogatták a Gyüttment Fesztivált

2017-08-29

Több mint ezren látogatták a Gyüttment FesztiváltHarmadik alkalommal rendeztek Gyüttment Fesztivált. A szervezők választása idén Vas megyére, az oszkói szőlőhegyre esett. Pogács Mónika tudósítása:Több mint ezer ember érkezett a rendezvényre. Az alkalomra egy Vasi Standot nyitottak. A sátorban vasi települések mutatkozhattak be a fesztiválozóknak csütörtöktől vasárnapig. A térség foglalkoztatási programja egy adatbázist készített a megyében elérhető munkahelyekről, ingatlanokról is. A fesztiválprogramok közt szerepelt egy, mely a Hegyháton újrakezdőket mutatta be egy beszélgetés keretében. A rendezvény zéró hulladék jellege is teljes mértékben megvalósult, köszönhetően a tudatos odafigyelésnek, a szervezők és résztvevők együttműködésének és a virággal beültetett szemetesládáknak. Csak a komposztálható hulladék maradhatott a területen.  A Gyüttment Fesztivál négy napján a hagyományőrző és természetes építészeti, kertészeti, gyógyászati megoldásokra, praktikákra kaphattak a többi közt mintákat az érdeklődők. Helyi termelői piac is nyílt. Kulturális programoknak, tapasztalatmegosztó találkozásoknak sem voltak híján az érdeklődők. Közel kétszáz, a vidéki újrakezdéshez kapcsolódó előadást, programot kínáltak a fesztiválon a szervezők.