Újra látható Sárvár főterén Az utolsó vacsora dombormű

2020-04-04

Újra látható Sárvár főterén Az utolsó vacsora domborműIsmét látható Az utolsó vacsora című nagy méretű fa dombormű Sárvár főterén. A monumentális alkotás az advent idején kiállított Betlehem című szoborcsoportot váltotta a Szent László templom bejárata mellett erre a célra felépített faépületben. Mindkét alkotást az önkormányzaton keresztül a városnak tavaly adta ajándékba egy helyi polgár. Mindkét művet Németh Gyula celldömölki fafaragó művész, a Népművészet Mestere készítette. A dombormű az utolsó vacsora, Jézusnak és tizenkét apostolának utolsó közös pászkavacsoráját, a Jézus elfogatását és keresztre feszítését megelőző estét idézi meg. A Biblia szerint Jézus ekkor mondta a kenyérre és borra, hogy az az ő teste és vére. Az utolsó vacsora a nagyböjti és húsvéti időszakban lesz látható Sárvár főterén. Mivel a veszélyhelyzet idején szünetelnek a templomokban a nyilvános szentmisék és istentiszteletek; ezért a nagyhét vallási, katolikus és protestáns egyházainak eseményei a Sárvári Televízió Youtube – csatornáján és Facebook oldalán is megtekinthetőek lesznek.