Vas megyében kevesebb lakás épült júliusig

2018-08-02

Vas megyében kevesebb lakás épült júliusigOrszágosan több, Vas megyében kevesebb lakás épült júliusig – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal most közzétett jelentéseiből, amelyből a megyei napilap készített összehasonlító elemzést. Az év első felében 6517 új lakás épült az országban, ez 30,2 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Vas megyében 193 új lakást adtak át, ez 88,5 százaléka a tavaly ilyenkor elkészült lakásoknak. Akkor 218 épült Vasban. Nagyobb lakások épültek, mint tavaly – ez is kiderül a KSH-jelentésből. A Vas megyében épített lakások átlagos alapterülete tavaly a nyári összegzés szerint 87 négyzetméter volt, idén 91 négyzetméter. Vas megyében 551 építési engedélyt adtak ki idén hat hónap alatt, ez 87,5 százaléka a tavaly ugyanekkor kiadott 630 engedélynek.