Zalaegerszegen épülő tesztpálya a képzéshez is jó lehetőséget kínál

2017-06-09

Zalaegerszegen épülő tesztpálya a képzéshez is jó lehetőséget kínálZalaegerszegen a járműipari tesztpálya építése jó lehetőséget kínál ahhoz is, hogy a középiskolásokkal megismertessék a műszaki, mérnöki szakterületet – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára Zalaegerszegen, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. és zalaegerszegi középiskolák között létrejött képzési együttműködési megállapodás aláírásán. Palkovics László fontos feladatnak nevezte, hogy a diákokkal minél korábban megismertetessék a szakmákat, ezen belül a műszaki, természettudományi, informatikai és mérnöki területet. Hozzátette: erre a célra olyan pályázati konstrukciót hoztak létre, amely elősegíti a vállalati szereplők és az oktatási intézmények együttműködését.